Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

A Beholder Kft. nem vállal sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget a Végeztúr játék tartalma, illetve annak fóruma alapján, hanyagság, rosszindulatú vagy helytelen értelmezés, esetleg túlzásba vitt játék miatt bekövetkezett személyi sérülésért.

A játékban való részvételhez a játékosoknak a Beholder Kft. honlapján regisztrálniuk kell, melynek során bizonyos személyi adatokat kell megadniuk. A regisztráció során keletkező információkat a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeljük, olyan technikai feltételek alkalmazásával, hogy személyes adatokhoz, vagy azok részeihez illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Az érintett felhasználó a Beholder Kft. által kezelt adatait az adatlapon elhelyezett gomb segítségével bármikor megtekintheti, módosíthatja. Külön kérésre az üzemeltető az adatokat törli.

A felhasználók egyedi elérésére alkalmas adatokat (például e-mail címeket) kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra vesszük igénybe, azokat a felhasználó előzetes írásbeli engedélye nélkül - a törvényben előírt kivételektől, és harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adjuk át. Felhasználóink számára lehetőséget kínálunk hírlevél fogadására, melyről a regisztráció alatt nyilatkozhatnak, vagy későbbiekben a beállításaik között. A kiküldött hírlevelek mindegyikében lehetőséget kínálunk azok lemondására. A hírlevélre való fel- és leiratkozás az adatlapon is megtehető.

A Beholder Kft. honlapja és a Végeztúr játék számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmaz, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adat- és információvédelmi gyakorlatáért, vagy az abból fakadó egyes kérdések tekintetében a Beholder Kft. kijelenti, hogy sem erkölcsi, sem anyagi felelősséget nem vállal. Az interneten keresztül küldött üzenetek biztonsága nem garantálható, mivel sérülhetnek, elveszhetnek. A Beholder Kft. ily módon nem felelős a honlapon küldött üzenetek sorsáért.

A játékot igénybevevő felhasználó elfogadja, hogy a játékban reklámanyagok jelennek meg. A Beholder Kft. a játék oldalain megjelenő ajánlatok, hirdetések, tájékoztatók tartalma tekintetében minden felelősséget kizár.

A Végzetúr a Beholder Kft. játéka. A játék tartalma, képei, forráskódja, beleértve grafikai megjelenését és szerkezeti felépítését, ötletei a Beholder Kft. tulajdonában vannak. Ezek bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. írásos engedélyével lehetséges.